A Budapesti Rendőr-főkapitányság péntek óta keresi azt a pontyot, ami becslések szerint 200 ezer forintot ér.
A pontyot már 2017-ben többször kifogták a Gyékényesi kavicsbánya-tavakból, az első kifogása után a 14-0063-1-5 kódszámot kapta. 2018-ban feltételezhetően már egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei halastóban fogták meg, ahol fényképet is készítettek róla. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata pár napja egy nagyobb összeget ajánlott fel annak a horgásznak, aki kifogja a vándorhalat és épségben leszállítja a központjukba. Egy férfi és felesége, akik anonimitást kértek, a hal elkapása céljából mentek a Tisza partjárta annak reményében, hogy a hal arra folytatja útját. Már 7 órája várakoztak a folyóparton, amikor valami mozgásra lettek figyelmesek. A férfi a horgászbothoz rohant, míg felesége a folyóhoz, hogy megnézze tényleg a keresett hal tévedt-e arra. Elmondása szerint a hölgy a vízhez túl közel támaszkodhatott, így lehetett a hal csalinak nézte a nő ujjait. Csak egyszer támadott, de az is elég volt ahhoz, hogy magával vigye a hölgy gyűrűjét. A gyűrű megközelítőleg 200 ezer forintot ér, így gyomra új tartalmával az üldözött hal is felértékelődött. Az incidens után civil önkéntesek ezrei csatlakoztak a Nébihhez, hogy megkeressék a különleges halat.
Ha ön is segítene az Állami Halőri Szolgálat embereinek, a Széll Kálmán téri központjukban jelentkezhet önkéntesnek, illetve adományokat is szívesen fogadnak ugyan erre a címre.