A kampány egy rövid időtartamú, nagyon lelkes, fokozott ütemű, sok embert megmozgató alkalomszerű munka, eltervezett cselekvés egy cél elérése érdekében.
A demokrácia egyik fontos ismérve, hogy a többség szava dönt. Tehát ha valaki el szeretne érni valamit, meg kell győznie az embereket. Ezért volt az, hogy Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok 40. elnöke olyan kampányt szervezett csapatával, ami a történelem során először a politikai marketing eszközeihez nyúlt. Később Nixon győzelme után 1968-ban a politikusok rájöttek, hogy egy sikeres kampány legfontosabb eleme a szakszerű hirdetés, és a reklám. Innentől kezdve a pártfőnök helyett az irányítás átkerült a reklámszakemberek, a tanácsadók és a marketingszakemberek kezébe. E mellett a technológia fejlődésével a kampányolók közvetlenül, személyesen tudnak szólni a választók különböző rétegeihez. Egy szóval: a politikában a marketingé lett a fő szerep.
Nincs ez másképpen a Szent László Gimnáziumban sem, ahol minden évben a 11. osztályosok versenyeznek a szavazók kegyeiért. Ingyen kaja, szóróanyag, programok, szép szavak. Évente 2 napig mindenki követlen és mosolygós lesz a többi diákkal szemben. Egy interneten talált összefoglaló alapján kampánynak nevezzük azt, aminek van kiterjedése. Ebben az esetben például az iskola épülete. E mellett van iránya, vagyis hogy a szavazókat „húzza”, vagy az eladandó terméket (jelen esetben az osztályt) „tolja”. Rendelkezik erővel és dinamikával. A Lászlós kampányon ebből sincs hiány. Végül pedig van szerkezete, amiről nálunk a diákönkormányzat gondoskodik. Összegezve tehát, bár első ránézésre lehet, csak 2 napnyi őrületnek tűnik, de a Szent László Gimnázium kampányoló osztályai betekintést nyernek, milyen egy kampány másik oldalán lenni, így amikor majd választanijuk kell egy fontosabb döntésekben, képesek lesznek átlátni a marketing sűrű hálóját.
forrás:
http://www.sasistvan.hu/files/reklampszichologia/gy4.pdf
https://hu.wikipedia.org/wiki/Politikai_marketing