Bakancslista

Magamat enyhén grafománnak tartom: jegyzeteket írok, listákat gyártok a teendőimről, heti időbeosztásomról. A bakancslistám megírása azonban még várat magára.

Elsőre úgy gondoltam, hogy teljesen felesleges az egész, hiszen csak az idő megy vele ahelyett, hogy cselekednénk, és minden napunkat úgy élnénk, mintha épp megvalósítanánk valamit a listáról. Jobban utána olvasva ez a véleményem megváltozott. Még most is úgy gondolom, hogy sosem lehet elég korán elkezdeni megvalósítani a kitűzött céljainkat, ugyanakkor visszavonom azt az állítást, hogy felesleges ilyenekkel az időt húzni. Rá kellett jönnöm, hogy ez a lista többről szól:

1.            Segít erőt gyűjteni ahhoz, hogy szembe nézzünk a mulandósággal. A bakancslista a megtévesztő elnevezés ellenére, pont hogy nem a halálról, hanem az életről, vagy még inkább az életünkben fellelhető hiányokról szól.

2.           Segíthet rendszerezni és szem előtt tartani a fontos dolgokat, azok maradjanak szem előtt a mindennapi nagy rohanás közepette is.

3.           Pusztán azzal, hogy leírjuk a vágyainkat, jelentősen növeljük annak az esélyét, hogy a papírra vetett álmokat be is teljesítjük. Ráadásul az, hogy megfogalmazzuk, mi hiányzik az életünkből, segíthet tisztázni az életünk többi, alapvető kérdését is.

4.           Segíthet abban, hogy tartalmas életet éljünk és életre szóló emlékeket és élményeket szerezhetünk nem csak a célok elérésekor, de az oda vezető úton is.

5.           Ha megírjuk a bakancslistánkat, akkor az jó eséllyel két dologra emlékeztet minket: nem akkor kell elkezdeni élni, amikor már közel a vég, és hogy sosem késő elkezdeni élni.

Az utolsó pontból kiemelném, hogy nem csak az igaz, hogy sosem késő elkezdeni, hanem az is, hogy sosem lehet túl korán nekivágni. Érdemes minél előbb úgy élni, hogy arra mindig büszkén, boldogan gondoljunk vissza életünk során.

Forrás: